A közelmúltban tartott diskurzus során Éva Kiss oktatási szakértő hangsúlyozta az örökbefogadási folyamat során a nyílt kommunikáció és a felkészülés fontosságát. Kiss a Gordon-módszert emelte ki, amely a szülők és a gyermekek közötti konfliktuskezelésre összpontosít, és amelyet Magyarországon 1987 óta tanítanak.

Ezt az oktatási keretrendszert Thomas Gordon amerikai pszichológus, valamint örökbefogadó szülő fejlesztette ki, aki emiatt Nobel-békedíjra is jelölve lett pozitív társadalmi hatásaiért.

Kiss arra figyelmeztetett, hogy az örökbefogadott gyermekek nevelése során elengedhetetlen a nyílt kommunikáció.

Ezt a konferencia közönsége is megerősítette, ahol egy felmérés szerint a résztvevők 100%-a tartotta ezt létfontosságúnak.

Ezen kívül a résztvevők 96%-a egyetértett azzal, hogy a gyermekeknek koruknak megfelelő időben tájékoztatást kell kapniuk az örökbefogadásukról, mivel az őszinteség segíthet elkerülni a későbbi identitáskríziseket.

Az érzelmi biztonság az örökbefogadó családban 99% számára volt lényeges, ami alapos felkészülést igényel a gyermek érkezése előtt.

Annamária Kádár pszichológus, aki szintén örökbefogadó szülő, útmutatást adott az örökbefogadó szülőket foglalkoztató egyik legnagyobb dilemmáról: hogyan és mikor kell közölni a gyermek örökbefogadási státuszát. Hangsúlyozta a beszélgetések fontosságát, amelyek arról szólnak, hogy a gyermek élete a biológiai családjára vezethető vissza.

Kádár anekdotái felfedték, hogy sok család megpróbálta titokban tartani az igazságot, ami gyakran ahhoz vezetett, hogy a gyermekek serdülőkori felfedezésekor szembesültek származásukkal.

Bizonyos esetekben a családok elköltöztek, hogy elkerüljék a gyermek háttérsztorijának felfedését, ami folyamatos szorongást okozott.

Kádár elmesélt egy esetet, amikor egy személy 25 éves korában tudta meg, hogy örökbefogadott, végül évtizedeknyi érzelmi zűrzavarral a háta mögött színdarab formájában osztotta meg történetét. A pszichológus megemlítette, hogy a gyermek örökbefogadásával kapcsolatos titkok gyakran szorongást és folyamatos feszültséget generálnak.

Kádár a szülők felkészülését is hangsúlyozta a saját örökbefogadási történetükhöz, amely gyakran traumával és veszteséggel fonódik össze.

Tapasztalatait megosztotta lányaik családjukba való érkezésével kapcsolatban.

A családi formálásukról folytatott korai beszélgetések a gyermekek természetes elfogadásával találkoztak.

Kádár kiemelte, hogy az iskolai környezetben fontos, hogy a pedagógusok tudomással bírjanak a gyermek örökbefogadásáról, mivel ez segíti a mélyebb megértést és a támogatást.

Példaként említette, hogy az első osztályosok beszéltek arról, hogy különböző születésnapjaik vannak, ami gondolatébresztő és ártatlan megfigyeléseket eredményezett az identitás kapcsán. A társadalmi észlelések kihívásai is felszínre kerültek a diskurzus során. Kádár megjegyezte, hogy az örökbefogadó szülők gyakran találkoznak olyan megjegyzésekkel, mint például: "ő nem a te véred," ami a széleskörű társadalmi előítéletekre utal.

A Krisztina Tóth író és fordító is elmondta, hogy tapasztalatai szerint nem különbözteti meg örökbefogadott lányát biológiai fiától. Megjegyezte, hogy a neveléssel kapcsolatos kihívások egyetemesek, és nem a vérrokonsághoz kötődnek.

Kádár arra is rámutatott, hogy a közvetlen családtagok akaratlanul is olyan ítéleteket kommunikálhatnak, amelyek alááshatják az unokák közötti egyenlő szeretetet, függetlenül azok származásától. Az örökbefogadó neveléshez kapcsolódó társadalmi előítéletek, Kádár szerint, gyakori problémát jelentenek az örökbefogadott gyermekek dinamikájában.

Tóth megjegyezte, hogy a fizikai hasonlóság gyakran túlértékelt, és az érzelmi kötelékek határozzák meg a családi kapcsolatokat.

Kádár az örökbefogadás természetét is kifejtette, megjegyezve, hogy nem hősies utazásról van szó, hanem a családi történetek széles mozaikjának egy narratívája.

Hangsúlyozta, hogy az örökbefogató struktúrában a stabilitás a két szülő közötti kölcsönös vágy eredményeként jön létre, figyelmeztetve az altruizmusra orientálódott motivációk veszélyeire, amelyek nem biztosítanak elegendő alapot a hatékony neveléshez.

A testvéri rivalizálás mint a nevelés során felmerülő kihívás is terítékre került.

Kádár megnyugtatta a résztvevőket, hogy a féltékenység érzései természetesek és gyakoriak minden családi dinamikában.

Tóth elmondta, hogy a legidősebb fia kezdetben nővérre vágyott, aggódva a játékok körüli esetleges konfliktusok miatt.

Kádár megfigyelte, hogy ezek a gyakori félelmek humorral és nyitottsággal kezelhetők. Kádár és Tóth egyaránt hangsúlyozták, hogy jelentősége van a felkészülésnek az örökbefogadással kapcsolatos átmeneti és alkalmazkodási időszakok során. Rámutattak a személyre szabott, ismerős környezetek fontosságára az örökbefogadott gyermekek számára, például személyes tárgyak és ismerős színek bevonásával az új szobáikba.

Kádár azt is hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni és meg kell fogalmazni a gyermek személyes történelmét a felnőtté válás során, javasolva, hogy tartsanak fenn egy személyes naplót, amely dokumentálja az érzelmeket, gondolatokat és mérföldköveket, mert ez támogatást nyújthat az egész életük során. Az ilyen dokumentáció kulcsszerepet játszhat a gyermek identitásának fejlődésében, ahogy felnőtté érnek.