1944. április 3-án az amerikai bombázók jelentős támadást indítottak Budapest ellen, ami fordulópontot jelentett Magyarország második világháborús részvételében.

Április 3-án, 10:15-kor légiriadók zúgtak Budapest fölött, azonban a város nyugalma nagyrészt érintetlen maradt.

A lakosság hozzászokott a korábbi hónapokban gyakori riasztásokhoz, és ezek a figyelmeztetések a mindennapi élet szerves részévé váltak.

Azonban ez a riasztás egy sokkal fenyegetőbb eseményt előlegezett meg, miközben mély morajlás hallatszott a déli irányból, egybeolvadva a városi közlekedés zajával.

Szemtanúk furcsa zajról számoltak be, amely a 'szokatlan motorzajok' leírásával élt, miközben számos ezüstpont érkezett fehér gőzcsíkokat húzva az égen, az amerikai bombázók a 15. Légi Hadtestből megérkeztek a város fölé.

Ez a légitámadás Budapest ellen, amely mindössze kicsivel több mint két héttel a német megszállás után, 1944. március 19-én történt, hatékonyan megdöntötte a korábbi négyéves békét, amely addig megjellemezte az országot.

A 15. Légi Hadtest stratégiai bombázó kampányát már jóval a bombázás előtt megfogalmazták. Szövetséges vezetők, Franklin D. Roosevelt és Winston Churchill 1943 januárjában a casablancai konferencián megvitatták a náci Németország ellen végrehajtandó bombázási hadműveletek szükségességét, amelyek között szerepelt Magyarország célpontja is.

A magyar miniszterelnök, Kállay Miklós és kormányzója, Horthy Miklós, a szövetségesekkel való különbéke reményét kifejezve, végül nem tudtak elérni a céljaiknak megfelelő eredményeket.

Kállay a pro-német László Bárdossy menesztése után került hivatalba, arra irányuló feladattal, hogy fokozatosan távolítsa el az országot a náci befolyás alól. A budapesti bombázásra való előkészületek során az amerikai erők alapos tervezést folytattak.

Miután a szövetségesek 1943 végére jelentős területeket elfoglaltak Olaszországban, a parancsnokság átkerült a Földközi-tengeri bázisokra, lehetővé téve a nehéz bombázók korábbi közép-európai célpontokra való telepítését 1944 elején. 1944. február 2-án a 15. Légi Hadtest megkapta az első parancsokat a budapesti bombázási misszióra, amelyet kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt elhalasztottak.

A stratégiai bombázó kampányt hivatalosan 1944. március 25-én indították újra, annak ellenére, hogy a Kállay-kormány nem volt tudatában annak, hogy ezeket a hadműveleteket már a német megszállás előtt engedélyezték. Március 28-án az amerikai stratégiai parancsnokság konkrét irányelveket adott ki Budapest vasúti infrastruktúrájának bombázására, hogy támogassa a szovjet offenzívákat és megzavarja a német katonai logisztikát. A támadás előtt, 1944. április 2-án, véglegesítették a budapesti bombázásra vonatkozó parancsokat április 3-ra.

A misszió jelentős légi erőket igényelt, 450 bombázót készítettek fel kulcsfontosságú létesítmények, köztük a Dunai Repülőgépgyár és a Ferencvárosi Vasútállomás híresen fontos célpontokként.

A bombázók az Adriai-tenger fölött formációkba szerveződtek, mielőtt Budapest felé vették az irányt.

Amint az amerikai bombázók közeledtek, heves német Luftwaffe-ellenállással találkoztak, amely körülbelül 60 Focke-Wulf FW-190 és Messerschmitt Bf-109 vadászgépből állt.

Az amerikai P-38 Lightning vadászgépek, amelyek a bombázókat kísérték, hazafelé tartottak, ezzel védtelenné téve a bombázókat.

Az amerikai bombázók súlyos ellenállással találkoztak, intenzív légvédelmi tűz sújtotta őket, ami a civil területek jelentős károsodásához is vezetett a célpontok mellett.

A bombázás következményeként 1,038 civil ember vesztette életét, és 563 súlyos sérültet számláltak, tükrözve a támadás során bekövetkezett széleskörű kísérő károkat.

Ez markáns kezdetét jelentette egy sor légitámadásnak Magyarország ellen, amely egészen 1945 márciusáig tartott, éles zárófejet adva Magyarország háborús történetének.

Az esemény rávilágított a légierő közötti éles kontrasztra, az amerikaiak 450 nehéz bombázót és 137 vadászgépet bevetve, míg a Magyar Királyi Légierő korlátozott erőforrásokkal harcolt a hatékony védekezés érdekében.

Az április 3-i támadás kulcsfontosságú pillanat volt, amely előkészítette a különböző légiharcok meghatározó időszakát, mivel a magyar pilóták először szembesültek az amerikai légierő túlerővel.

A légifölény megszerzéséért folytatott harc a következő hónapokban és években határozta meg a magyar légteret és a közelgő konfliktust.