A közelmúltban számos európai vezető újraélesztette a védelmi kiadások növeléséről szóló vitát, miután támogatásukat fejezték ki Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnökének felhívása mellett, amelyben a katonai költségvetések jelentősebb növelését sürgette.

Svédország, Finnország és Görögország miniszterelnökei egyaránt a NATO által megállapított, a GDP 2 százalékát jelentő iránymutatást meghaladó védelmi költségvetési növelés mellett foglaltak állást különböző szinteken.

Nyilatkozataik visszhangot keltenek a terhek megosztásáról folytatott szélesebb körű vitában Európa biztonsági keretrendszerében, valamint arról, hogy mennyire kell az Egyesült Államoknak viselnie a kontinens védelmi költségeit.

Svédország miniszterelnöke hangsúlyozta azt az elvet, hogy az Egyesült Államoktól nem lehet elvárni, hogy vállalja Európa védelmi költségeinek többségét.

Ez az álláspont összhangban van a nagyobb európai autonómia melletti felhívásokkal a biztonság területén, amelyek különösen Észak-Európában találnak támogatásra, amely régió különösen aggódik a közeli regionális fenyegetések miatt.

Finnország miniszterelnöke közvetlen dicsérettel illette Trump 2018-as felhívásait, hangsúlyozva, hogy a volt elnök magasabb védelmi költségvetés iránti nyomása akkor is helyes volt, és ma is érvényes.

Finnország, amely nemrég csatlakozott a NATO-hoz, hagyományosan erős védelmi intézkedéseket támogat Oroszország közelsége és a régió stabilitása iránti hosszú távú aggodalmak miatt.

Trump nézeteinek újbóli hangsúlyozásával úgy tűnik, a finn vezetőség erősebb elkötelezettséget kíván támogatni az európai szövetségesek körében a szilárd biztonsági kiadások iránt.

Görögország miniszterelnöke még tovább ment, kijelentve, hogy a jelenlegi két százalékos mérce elavult, és szükséges lesz ezt a célt túlszárnyalni.

Görögország hosszú ideje azon NATO-tagok közé tartozik, amelyek következetesen elérik vagy meghaladják a két százalékos iránymutatást, nagyrészt az Égei-térségben fennálló hosszú távú biztonsági prioritások miatt.

A görög álláspont úgy tűnik, készségére utal, hogy folytassa, sőt fokozza védelmi kötelezettségvállalásait.

Az újabb lelkesedés a megnövekedett védelmi kiadások iránt gyakorlati megfontolásokat és politikai kérdéseket is felvet.

Számos európai ország versengő hazai költségvetési igényekkel szembesül, például az egészségügy, az oktatás és az energiatranzíciók terén, amelyek megnehezíthetik a nagyszabású katonai beruházásokat.

Emellett egyes elemzők azzal érvelnek, hogy Európa stratégiai autonómiáját össze kell hangolni az Egyesült Államokkal folytatott további együttműködéssel, amely továbbra is a NATO teljes képességeinek vezető hozzájárulója.

Mások arra figyelmeztetnek, hogy a védelem metrikái túlzott hangsúlyozása elhomályosíthatja a diplomáciai erőfeszítéseket, a fegyverzetellenőrzési kezdeményezéseket és a nem NATO-államokkal való stratégiai együttműködést.

Mégis, a magasabb védelmi kiadások támogatóinak véleménye szerint az erősebb katonai fellépés elengedhetetlen a visszatartás érdekében, különösen a közelmúltban jelentkező feszültségek fényében a NATO keleti határán.

Végső soron ezek a nyilvános kijelentések az európai biztonsági diskurzus elmozdulását tükrözik.

Míg az Egyesült Államok továbbra is a kontinensen a stabilitás elsődleges garanciája, egyre nagyobb a lendület ahhoz, hogy Európa aktívabb szerepet vállaljon.

Az, hogy ez a lendület formális revízióhoz vezet-e a NATO kiadási célkitűzéseiben – amelyek jelenleg két százalékon állnak –, valószínűleg attól függ, hogyan mérlegelik a tagállamok a versengő nemzeti prioritásokat a nagyobb kollektív biztonság iránti vágy ellen.